"a nő kezdte türelmét teljesen levedleni, mint kígyó a bőrét. a harag hullámai először a gyomrát érték el, majd felkúsztak a torkáig."
"zavarban voltam, minden idegszálam feszülten próbálta kitalálni, h kellene helyesen viselkednem, nem megy persze, csak egy torz mosoly sikeredik, amely hitem szerint annyira árulkodó, h még jobban taszít a tehetetlenség felé."
"annyira el volt foglalva a saját terveivel, észre sem vette, mennyire kényszeredett a válaszom, mennyire egyedül van az álmodozásában. az én álmaim még nem születtek meg, csak egy vágy dolgozott bennem, a túlélés."
"az öröm mégis elkerült. életem kiabáló méltánytalansága, h tiszta örömet mindig körbelengi a tőlem független múltam igazságtalan szennye."
"az éles penge elkezdte nyiszálását az amúgy is labilis önbizalmamnak."
"a szokatlan zajok, a természet rikoltozása, szépsége azt az érzetet keltette bennünk, h a világ végtelen. itt minden megtörténhet, még az is, h simán, minden gond nélkül egy kis embrió varázsolódik a méhembe."
"h magában valójában mit gondolt, nem tudom, nem merült fel ez a téma közöttünk, úgy tűnt, a felszínt nem borzolta tovább a lehetséges kudarc hideg fuvallata."
"csak hallgattam, mint a védekezésre képtelen vadállat, akit már teljesen bekerítettek, és mozduli is képtelen."
"olyan vagyok, mint egy porcelánbaba a polcon, amelyet vmikor leejtettek és most összeragasztottan pompázik, de ha hozáérnek óvatlan kezek, darabjaira hull."
"nem válaszoltam, a szavak szinte el sem jutottak hozzám. csak ültem, próbáltam összeszedni magamat, de nem ment könnyen. vm nem stimmelt, még minidg nem szoktam meg, h akár boldog is lehetnék, ha akarok."
"pontosan érti, talajtalanságomnak óriási próbája ez a nap. nem tartozhatók valójában csak úgy sehová, hiába leszek itt asszony, mégsincs hol a lábamat megvetnem, nincs gyökér, egy vékonyka sem, amelybe kapaszkodhatok. repdeshetek, amelyre a szél fúj, és egy erősebb fuvallat el is fújhat messzire."
"a sorsom eldőlt, így visszagondolva, akkor már tudhattam mindent, de én igyekeztem vak lenni, és abban hinni, aminek a belső hangom teljes határozottságávall mondott ellent. ilyen a valódi remény talán, vak és hamis, nem engedi láttatni az elkerülhetetlent."
"mintha röpülnék valahová a mélybe, egy szakadék pereme engedett el, nem tudtam kapaszkodni."
"nem hallottam, nem láttam, a lelkem bolyongott valamerre."
"nem akartam látni őket, mint a keselyűk, némán vijjogtak az ágyam körül, nem segítettek, gátoltak, nem tudtam józanul gondolkodni mellettük, elszívták a levegőt, szédülni kezdtem a menekülési vágytól."
"nem akartam több bántást, féltem minden változástól, mert az ismeretlenben ott volt a gyötrelem fokozásának lehetősége."
"mégis, bár a levegő dermedt volt körülöttünk, halvány pislákolással időnként ott bolyongott közöttünk a remény, hisz bennünket egymásnak teremtett a sors, jóban-rosszban együtt, a fogadalom most egyre többször jutott eszünkbe, minél inkább kényszer, annál inkább előtérbe került, még erőtlen lépéseinket rendre megakadályozta."
"kicsikém- maga is meglepődött a régi becézés felbukkanásán, látta, megrázkódtam, talán van remény, az élet nem megy csak úgy el mellettünk."
"itt már nincs, ezt sugározta tekintetünk is, amikor véletlenül a másik szeme felé tévedt, h azután szégyenllősen, de óriási gyorsasággal rebbenjen tovább."
"miért nem tudom a jót látni? akkor sem veszem észre, amikor csak jó volt. miért? mi lehet így velünk? mi ez a rémálom, és a tehetetlenség, amely úgy kapaszkodik belém, h szabadulásra teljesen képtelenné tesz? mit csináljak, h minden rendben legyen? néha úgy érzem, h nem én irányítom a viselkedésemet, hanem tőlem függetlenül történnek, kedves akarok lenni, de nem megy, arcomra fagy a mosoly egyszerűen, látom észreveszik a többiek is a hamisságot - indult újra a zokogás."
"sosem figyeltem más emberekre, egyszerűen nem vettem észre őket, most pedig hirtelen rádöbbentem, én vagyok az az egy, és nekem kell alkalmazkodni a többséghez."
"a zsigereimben éreztem a kudarc hideg fuvallatát, nem volt itt semmi keresnivalóm, tudtam, de vezekelni akartam, hátha a megalázkodással jóváteszek vmt, legalábbis saját magam számára jelent vmféle megkönnyebbülést."
"a kérdések sokasága, hirtelen, mint a kígyóméreg, úgy bénította meg az érzékszerveimet, fulladással küzködtem, s mikor percek múlva megszólaltam, zihálva törtek fel a hangok belőlem."
"semmi becézés, semmi kedvesség, ő valóban tudta, mire van szükségem, arra, h békén hagyjanak, ahogy most teszi, ott ült az ágyam szélén, többet nem szólt, némán telt el vagy húsz perc, amikor a megkönnyebbülés könnycseppjei lassan kérezkedtek, végigszántva arcom hófehér mezejét."
"a szeretet olyan, mint a fal, ott áll minidig, és ha kell, nekitámaszkodhatok. nem kérdezi, miért, csak segít, ha kell, meghallgat, figyel rám, mellette pont olyan lehetek, amilyen éppen vagyok, érzem, nem vagyok egyedül, mert ott van mellettem feltétel nélkül."
"a szoba fülledt az éjszakában párolgó testeink illatától"
"a negédes, kényeskedő hang úgy ért utol, mint egy gumilövedék, alattomosan."
"a megválaszolatlan kérdés, "akkor ki vagyok én?", napról napra mélyebbre égette magát tudatomba, agyamat izó abroncsként szorította őrjítő fájdalmat okozva."
"ahogy beszélt, ahogy nevetett, bennem a szokatlan érzések szinte gát nélkül indultak útjukra."
"néha torokszorítóan fájt az élet, olyan lettem, mint egy nyomorék, szárny nélküli madár, repülnék, de nem tudok."
"időnként belefeledkeztem, zsibbadtam a gyönyörűségtől, attól a vonzalomtól, amely egyre erősebben uralta érzékszerveimnek pillanatnyi állapotát. a nap belopakodó erőtlen sugara is mintha segített volna az érzékiség szárnyain röpködni, épp csak annyira tette ragyogóvá a barátságtalan szobát, amennyire szükség volt az illúzió felébredéséhez as zépséghez vezető úton."
"az elhatározás, h igyekszem viselkedésemet mederben tartani, óriási belős harcok, vívódások özönét zúdította rám."
"csend ereszkedett közénk jeges szilánkjával."
"mindent hazugnak éreztem magam körül, nemcsak a létezésemet, hanem az egész örnyezetet, mind tárgyiasult, mind személyes megjelenésében olyan volt, mint egy rothadó trágyadomb, a tetején velem, a fő rárakással."
"számomra egyértelmű volt, h rendet kell tenni saját magamban, az h ez másokat is érint, nagyon bántott, rombolni nem akartam."
"szomorúság és tehetetlenség érzése kerített hatalmába. nem tartoztam ide sem. de akkor hová? mintha egy másik bolygón járnék, teljesen számkivetetten."
"a szerelem úgy fonta be egész testemet, gondolataimat, mint egy óriási anakonda, nem menekülhettem a halálos szorításból."
