" 1. akkor, ha végzetesen elszakad múltjától, elfelejti és elveszti legősibb hagyományait, az abból fakadó művészetét, múltját, emlékeit, mert ezzel a vesztéssel az archetipikus mélységekkel való kapcsolatát veszíti el. olyan erős és tápláló gyökereket mellőz, ami folyamatosan biztosíthatná számára a szellemi és lelki energiákat és a szellemi, lelki táplűlékokat."
" 2. megbetegedhet a társadalom a társadalmi erkölcs bomlása miatt, amikor a korrupció, a szolidaritás hiánya, a rendfenntartók megbízhtatlansága, a gazdasági életen a kizsákmányolás könyörtelensége uralja a terepet. és ha a társ.i erkölcs bomlásását túl sok egyén eltűri, akkor azt egyben a közönyével legitimizálja is."
" 3. végül megbetegedhet a társ, ha az egyének bizonyos kritikus száma mellőzi a kapcsolati etikát. ..a kapcsolati etika, az, h megegyeznek-e a párok, családtagok, baráti körök az erkölcsi létezés alapkérdéseiben. ezek: az igazságosság, a kölcsönös megbízhatóség, az egymásnak és egymásért való kölcsönös felelősség."
"az egézséges egyének számának növekedésével lesz egyre egézségesebb a társaddalom. milyen ember az, aki mentálisan egézséges? biztosan sokféle meg6ározás lehetséges. néhány jellegzetességek nagyon fontosnak gondolok: - a kozmikus tudatot, az ilyen szemléletmódot, és az erre való érzékenyésget, fogékonyságot, -múltunk gyökereinek tudatosítását, -az emberi kapcs.ok kontextusában a kapcsolati etikát, -a teljesítményeinket."
"a külső körülmények bármikor nyomaszthatnak, de belülről bármilyen helyzetben szabad és önálló lehet az ember."
"egy társadalomnak minidg is lesznek konfliktusai, feszültésgei. de h ebben hogyan maradhat egézséges az egyén, azt nem tudom. mint ahogy azt sem, h hogyan fogja az ember ép ésszel túlélni ezt a századot. úszunk az árral a romlás felé, mint hálóban vergődő halak. mind tudja, h baj van, mind szabadulni akar, de más-más irányban és ütemre, pedig ha egy is elkiálltaná magát, h hé, erre, most, egyszerre, 1, 2..akkor eltéphetnék a hálót, v akár felboríthatnák az egész hajót."
"ebben a pusztító civilizációban, a fejlődés illúziójában hazugságokkal enyhítjük szorongásainkat, és senki nem veszi észre, h már nem előrefele, sokkal inkább visszafele haladunk. persze haladás ez is...."
"a civilizáció akkor kezdődött, amikor az ősember veszett dühében toporzékolt, rikácsolt, de nem csapta fejbe bunkójával a másik embert. mi, magas kultúrájúak, már újra fejbe csapjuk. mert a technológia szédületes fejlődését nem követte az emberi intelligencia, erkölcs, érzelmi világ hasonló ütemű fejlődése. az olló egyre jobban szétnyílik közöttük. s mihez kezd az emberiség egy intelligenciáját meghaladó technológiával, pl a haditechnikával? a helyzet egyre jobban hasonlít arra, amikor egy gorilla kezébe kézigránátot adnak. végül vagy magát robbantja fel, vagy egész környezetét."
"az ember nem érti maga körül a világot, nem érti, csak használja - v ha úgy tetszik, kihasználja azt, és ettől szorong. szorongását pedig nem tudja másként csillapítani, hát újra messiást, megváltó vezért választ magának, szektát, gyülekezetet, olyan közösséget, mely visszajelzi számára, h tartozik valahová. és újra mítoszokat, nagyvárosi legendákat gyárt, h enyhítse szorongásait és feloldja az üresség érzetét, mely napról-napra körülveszi. de vm így is hiányzik. a mai közösségek kohóziója, ugyanúgy, mint a társ. összetartó ereje gyönge, mondhatni nincs. az újkori eszmék gyöngék ahhoz, h hosszabb távon összetartsanak bármely közösséget, így marad a szorongás és a keserűség."
"egy biztos, nem lehet állandó pesszimizmussal tekinteni a jövőbe. meglehet, h nem ok nélkül történik midnen, ami ma körülvesz bennünket, lehet, h a liebnitz-tételnek van igaza, amit voltaire candide-jában pangloss mester hangoztat, misszerint mindne úgy jó, ahogy van, ez a világok legeslegjobbika: ez a világ a legtökéletesebb, ezért így kell elfogadnunk amilyen, és jónak tekintenem? nem tudom, de ha munkálkodik felettünk egy magasabb rendű szellemi erő, akkor - bár ezt nem kellemes érzés elfogadni - minden rendben van így, ahogy van. mert ez a világ v megszelidíti és a helyes ösvényre tereli, v kiveti magából az emberiséget."
"ebben a rohanó században, ahol versenyt futun az idővel, ahol a napi kapkodásban észre sem vesszük, h elrohanunk önmagunk mellett, ahol kapkodjuk csak a fejünket, még sem látunk semmit a világból, és nem tudjuk tartani a tempót e világ féktelen iramával, el lehetne gondolkodni azon: szükséges-e ez a nagy kapkodás, hiszen végre is - hova a csudába rohanunk?"
"nem az a kérdés, h képes vagy-e futni, hanem az, h képes vagy-e megállni?!"
